Úti-beszámoló

2012.10.15.-én veszi kezdetét a Budapest Ferihegy2 reptérről  -  Doha  -  Seoul érkezéssel... folyt. köv. frissen onnantól :)

Okt.15. –16-i repülés; mint várható volt, egész nyugodtan rendezetten ment, habár a Doha –i reptér-átszállás azért „nem volt éppen kellemes” de a Koreába tartó gép viszont hatalmas és kényelmes, a reptér meg már tényleg igazán lenyűgözött. „Seol Inchon” –már fentről a látvány lenyűgöző volt, - ahogy szépen lassan egyre jobban a felhők közül kikandikáltak az óceánból kiugró szigetecskék …  s csomagok, útlevél ellenőrzés stb. minden nagyon gyorsan és zökkenőmentesen történt, sőt még a leszállás is fél órával hamarabb történt a tervezettnél.
*A repülőn az átszállást követően nagy rácsodálkozásom és örömöm, hogy végre találkozhatok, láthatok koreaiakat; kiszúrtam egy nagyon helyes pasit, akivel folyamatosan kerülgettük egymást, (gondoltam még is csak igaz, hogy vannak itt helyesek is) hát mit ad Isten az útlevél ellenőrzésnél kiderült , hogy Ő is külföldi J
…a pénzváltás is rém egyszerű, csak $, (€),vagy még jobb ha £ van nálunk. A sim-kártyát már nem sikerült, mert nokiára nincsenek felkészülve, s csak okos telókat ismernek fel –hát igen nemhiába a „technika országa”. Végül egy mezei telefonkártya meg a T-money nevezetű jegy-kártya (busz, metró) könnyen beszerezhető bármilyen áruboltban. Ahogy keresgéltem a hatalmas várótermi részben, egyszer csak zene csapta meg a fülemet és egy csupa szépség fiú banda próbálta lenyűgözni a lányokat… amit jó magam sajnos már nem élvezhettem mert már nagyon kellett sietnem  buszra, ami vitt Gwanju-ba, az 1-ő állomás helyszínére.

•  1. Damyang Bambusz-erdő „Panda”   

A busz út 4.5óra volt 1x-i megállós - pihenéssel, majd a nagy buszállomáson átszálltam a helyi Damyang-i járatra. Mind ezt már persze sötétben, de zökkenőmentesen… A városban azért kicsit meghökkentem, mikor a sofőr kirakott egy látszólag „kihalt, mozdulatlan” városkában, a buszállomáson, ahol egy lélek sem járt semerre… na de azért nem ijed meg a magyar ugye; - neki vágtam a szimpatikusabb irányba, s nem sokára ki is derült, hogy jól választottam, mert 5perc alatt már a központban akadt is két fiatal kedves fiú, akik örömmel segítettek is megtalálni egy hotelt, ahol megszállhattam ma estére. Ez azért vicces volt, mert nagyikám a sorozat nézés közben kellett törődni velem, s meg is kérte az árát J 10e won-on (1800ft.) vitatkoztunk is, mert sokalltam, de ő nem hagyta magát, mert hát meg kell fizetni, hogy egyedül vagyok. A szoba tényleg kitűnő volt, bár „ondol –földön ágyazott” szoba padlófűtéssel. No sebaj, azért jót pihentem a reggeli túrámra. Reggel 7 után már neki is indultam az első kirándulásomnak, kicsit csepergett az eső, de ez nem szegte kedvemet egy kicsit sem, pár perc alatt, már ott is voltam egy kifejezetten sekély folyócskánál, amin átívelt egy virágokkal teli híd, illetve a vízben megannyi kövek által kirakott utacskák szolgáltak érdekességgel az olyan gyerekes felnőtteknek mint én, aki ide –oda ugrált rajta J sec-perc és már ott is voltam a Bamboo-Forest, ahol a nagypapa kedvesen jegy nélkül is beengedett, - gondolom a kora reggeli érkezésem tiszteletére; - az erdőben lévő kis erdei utak csak úgy kanyarogtak fel-le, más-más oldaláról mutatva meg a Bambusz-erő szépségét a

képek magáról beszélnek szerintem, egy fantasztikus élményben lehetett részem. Az erdő mélyén feküdt békésen a bambusz falucska, mely koreai hagyomány jellegzetes házacskáival, patakokkal, tavacskákkal, mint ha az egész falu egy „tündér-kertben” lett volna elhelyezve. Más részről, az erdőben fellelhetőek voltak fából készült kilátó-pihenők, illetve it-ott elhelyezett Panda figurákkal színezett játszó részek – aranyosak voltak, de engem inkább maga a bambusz hajlékonysága s egyben az ereje, nyűgözött le, ahogy a szél –eső kedve szerint hajlongott, de még is éreztem, hogy tökéletes menedéket is nyújt.

• 2. Mingwansa Temple 5 napja 

A kirándulásomnak gyorsan véget vetettem, mert már igyekeztem kijelentkezni, hogy időben elérhessema buszomat Gwanjuba-majd Henam ba, majd taxival (mert lekéstem a helyi buszt ami csak pár óránként megy)

Mingwansa-ba, a 2. helyszínre; ami nem más, mint egy igazi hamisíthatatlan „öröktől” megőrzött Buddhista Templom –a „meteoros” sziklás hegység oldalához simulva. Már a belépés is fenséges volt, ahogy a hatalmas kapu alul feltárult a szemmel végeláthatatlan lépcsők sokadalma kanyargott egyre feljebb és feljebb az erdő ölelésében, míg a közepe táján amolyan szintekre tagolva, egy ajándék boltocska fogadja a kocsival parkolókat, s egyre feljebb haladva egyre több hagyománynak megfelőlen épített (hangok) stílusú, talán „pagoda” benyomást keltő egy-egy házikó lett –a hegyoldalt követve, szellősen elhelyezve, de mind ezt fokozatosan finoman elegyítve nagyságrendjében meg persze hasznosságában . A legfőbb szinten található persze maga a templom együttes szíve-lelke, középen a legelőkelőbb helyen természetesen a főtemplom, melyet körülvesz még 3-om kisebb, s körülötte félkörívben öleli át a szerzetesek ill. a vendégek szálláshelyei és a hozzátartozó egyszerű, de felszerelt kiszolgáló létesítmények. Ezen a fenséges helyen fogok 5 napot eltölteni, melynek most ebben a pillanatban már a vége felé járok . Az átalakulás, amin keresztül mentem nem is hiszem, hogy képes leszek ezt szavakba önteni, szinte leírhatatlan. Háttér infóként muszáj megemlítsem, hogy ez a lehetőség egyedi, összesen 2 templom van a „Temple-stay” keretein belül, ahol befogadnak külföldieket is –ott alvásra- egyébként a templomok elzártak, csak napközben vannak nyitva a látogatók felé, de az életükbe csak néhány helyen és előre bejelentkezve lehet csak bejutni. A templomok mindegyike csodás hegyeken építettek, hiszen a hegymászás, a természet a lényükként hozzá tartozik a szerzetesi élethez.  Én kifejezetten hálát érzek, amiért ezt a fantasztikus lehetőséget elérhetővé tették itt a csodás hegyekkel ölelt Korea legdélebbi csücskében, ahol ha az ember felmegy a Templom mögötti hatalmas hegy legtetejére, az egész térség belátható 360°-os fordulatban, melyben a félsziget déli csücskét szegélyezett megannyi sziget  foltozza a csillogó tenger hullámzását. Egyszerűen leírhatatlan az az élmény, amikor felmentem a hegytetőre kb. 11km –es „sziklamászás” után felültem a szikla legmagasabb pontjára, s a látványtól megrészegedve önkéntelenül is kitört belőlem a sírás áradata, - igazi tiszta boldogság/katarzis volt ez; azt hiszem- majd lecsendesedve kitárt karokkal belemélyedtem a szél fújásába s megérezhettem egy pillanatra a természet igazi magával ragadó természetét, úgy  éreztem eltudnék szállni a széllel…   
              

A napi beosztás szigorúan vett és betartandó, én személyesen ettől tartottam a legjobban, hogy hogy tudok majd megfelelni ennek, főleg az első napokban –még nem is mertem elaludni, mert hajnal 4h-kor ébresztő csengő és fadob hangjára, s kezdetét is veszi az ima, amit elénekelnek egy olyan sajátos egyedi ritmusban és hangszínben, hogy az ember szívébe hatol az első pillanatban, s szerintem el sem tudja felejteni soha –most és mindig itt cseng a fülemben, s már alig várom, hogy halljam újra. Az imát elmélyülő-ülő meditáció 40perc, s ezt követően az udvaron közös sétálgatás köröket leírva. Majd pihenő, s 6:30-kor reggeli és közös munka a templom körül, s a z ezt követő 3órá szabad foglalkozásban fantasztikus túrákat lehet tenni, vagy bármi más ideillő elfoglaltságot tenni, A déli ebéd után ugyan így 5óra szabad foglalkozás van, majd 17óra –kor vacsi, majd az esti ima és tea ceremónia, - ahol tényleg hatásosan bemutatják hogyan lehet mesterien kicsalni a különféle zöld teák tökéletes ízét, s persze hogy milyen módja van az örömteli maximális elfogyasztásának, miközben lázas, vagy csak kellemes beszélgetés folyik kedv szerinti témákról, majd végre nyugodtan és persze jó fáradtan el is alszunk olyan mélyen, mint még soha.
Az első délután és nap még zavartan, idegesen, talán még feszülten is telt el, hiszen televoltam az utazás izgalmával, az új országgal kapcsolatos behatások kérdések feszültségével, de mind ez érezhetően óráról –órára kezdett feloldódni, hiszen mindenhol kedvesen fogadtak, az utazások is lazán mentek (buszközlekedés fantasztikus is, s könnyedén megértetem magam mindenhol), itt a templomban meg a szomszédos szobákban lévők, ill. az itt élő szerzetesek, dolgozók mind-mind hihetetlenül melegszívűek, segítőkészek és még sorolhatnám a pozitív jelzőket hosszasan az sem volna elég; röviden ennyi szeretettel még sosem találkoztam mint itt, ezért , ill. a közös imák, a rengeteg hegymászás, lánckészítés, teázás stb. mind együttesen lecsillapított teljesen, majd következett egy váratlanul ért esemény; - mikor is elkezdtem sírni ok nélkül, csak úgy ömlött ki belőlem vagy egy napig… mintha minden belső fájdalmam benne lett volna ebben és még most is elérzékenyülök, ha rá gondolok, majd ez is lecsillapodott és most már; egyfajta csendes öröm költözött a szívembe, belsőmbe minden rossz helyett, amivel idáig telve volt. Lehet nem tudtam kifejezni ezt tisztán, hisz számomra is ismeretlen csodaként éltem-élem meg. Már most rossz, ha arra gondolok, hogy el kell majd mennem innen 1 nap múlva L ez az igazi béke és szeretet helye! Azt hiszem ezek után csak olyan helyet fogok keresni élőhelyemnek, ahol ugyan ezt az érzést találom meg! Másrészről igazi komoly  barátságot is sikerült kötnöm Mokyong személyében, aki már hetek óta itt vendégeskedik, de közben elkezdett a konyhán is dolgozni,  s így én is belopakodhatok és tanulhatom a koreai konyha rejtelmeit egy kicsit, ami egyszerűen leírhatatlanul imádatos! Nem is tudom mi lesz velem majd otthon úgy fog hiányozni ez a rengeteg íz kavalkád, pedig a szerzetesi étel (persze számomra ez maga a Kánaán vegetáriánus lévén) szinte fűszer nélküli és teljesen vegetáriánus, de mióta vega vagyok még soha nem élveztem ennyire az evést, mint itt most. Soha nem látott zöldségeket és gyümölcsöket ismerhettem meg és mindig lenyűgöz, ahogy elém tárul a különböző étkek fantasztikus összhangja, a színek, ízek és formák, hőhatás, elkészítési módozat harmóniája (a zöld paprika a pirossal, a fehér retek a sárga csírával, hideg –meleg váltakozása, csípős- a savanyúval, a száraz a levessel…és még oldalakon keresztül ecsetelhetném még, az sem lenne elég kifejezni, a legfőbb ismérve, hogy minél egészségesebb, megújító, az igazi; eredeti ízeket kihozó, szemet, testet és ízlelést gyönyörködtető ételek kerüljenek az asztalra. A minimum ételfajta szám egy-egy étkezésnél 6-8 féle, de ez csak az egyszerű változat. (Még jó, hogy megtanultam már otthon a pálcika használatát, mert itt csak pálcika és kanál összhangjával működik az étkezés, amiről elmondható, hogy igazán hatásos párt alkot). Bár én soha nem bírtam az erőset megenni, itt a csípős „kimcsi” (savanyított , ízesített „pl. paprika” káposzta vagy retek) lett az egyik (a sok közül) kedvencem J de van olyan étel ami első alkalmakkor nem, de későbbiek folyamán ráéreztem a különlegességére. Napi 3szori étkezés mellet minden alkalommal olyan farkaséhesen várjuk az étkezést, hogy az elmondhatatlan. Egyébként mindenki együtt étkezik alacsony hosszú asztalok mellett földön ülve, ami kifejezetten egy baráti közösségi érzést ad, s mind olyan ugyan ez lelhető fel a közös „szürke szerzetesi egyenruhában is –komfortos és egyszerű és kifejezetten jól érzem benne magam, még ha idétlenül is áll rajtam. Visszatérve a barátnőmre Ő Seoulban a fővárosban lakik s mire én majd odaérek a túra végén, már Ő is ott lesz és bemutatja nekem bennszülöttként ama város savát-borsát, ;) de itt mi nagyon egymásra találtunk, én lettem a nővére már „ounnie”, s bár ő állítja, hogy nem hívő, nem csodálnám, ha valaha itt telepedne le véglegesen..sokat rosszalkodunk együtt, s ettől még csintalanabb és erősítővé, boldogabbá vált az itt létem! Nagy örömömre érkezett ide egy lány 39éves szerzetes, akivel az első pillanattól jó, értékes barátság köttetett. Mélyen tisztelem és csodálom Őt, amiért meghozta és fel is vállalta eme hatalmas döntését. Mind emellett jelenlétében érezhető benne az a mérhetetlen szeretet és kedvesség, - Ő egy igazán gyönyörű jelenség! Érdekesség, hogy kérdezgettük a szerzetesek korát, s általánosan min.15 évvel legalább fiatalabbnak látszanak…

*Egy nagyon fárasztó nap után (tele túrákkal) a vacsorát követően; gondoltam szundítok 10percet, s felkészülök az esti (ima) tiszteletre, majd csak arra ébredtem, hogy kétségbe esetten kiáltoznak kintről, hogy itt vagyok –e, mert két új barátnőm kétségbeesetten keresetek és aggódtak mi történt velem, jól vagyok-e ! Én meg öltöztem, hogy akkor megyünk a tiszteletre?! annyira kivoltam, azt se tudtam mi van, majd a felocsúdás után mély bűntudat lett úrrá rajtam, s még meg is bűnhődtem, mert az éjszaka közepén felébredtem persze, s az Istennek se tudtam elaludni újra…reggel meg nem győztem a tiszteletadásnál tettemet kitisztítani. Itt tanultam meg, hogy ezek a szabályok és napirend nem hiába vannak kitalálva, úgy tökéletes minden ahogy van!*

Tapasztalataim alapján összegezve elmondható, hogy itt ezen az „eldugott” Korea „végén” a teljes testi  lelki megtisztulást; - az imák, és (bow) tiszteletteljes meghajlások szertatása, hegyi túrák, a közös vagy egyéni munka, a fantasztikus ételek, tiszta hegyi forrásvíz, a béke és természeti szépség, a szeretet és tisztelet jelenléte min –mind életre szóló benyomást keltenek. Igaz ez mind egyéntől is függő; idézem a Sunim tanítását: „ugyan azt a csodás teát mindenki más és más ízűnek érzékeli” –hiszen mindenki különböző szempont szerint érzékeli a környező világot… éppen ezért ezt a drága kevéske rövid időt amit itt tölt az ember rendkívül fontos, hogy hogyan használja fel, - mert hisz az alap beosztás ad egy támpontot, de a szabadidejét mindenki maga belátására bízva használja fel. Fontos, hogy minél értékesebben teljen; csak is rajtunk múlik miből mit hozunk ki! Egyik legfontosabb tanulság, amit megtanultam, illetve, hogy tényleg minden csak attól függ, milyen aspektusból nézzük. Lehet ez pl. a munka, sosem gondoltam volna, hogy a munka ilyen örömteli is tud lenni. J

Ma lesz az utolsó napom; -most is már hajnal 2-kor fent voltam, ez otthoni időben 18óra..- (ezért is írok most) - szeretném minél tartalmasabban tölteni, remélem sikerül is!

Sajnos már a bambusz erdő után szembesültem azzal a ténnyel, hogy a fényképezőgép aksija sajnos felmondott, így hiába töltöm, semmi eredmény L a telefonom is alig –alig működik, így még köszönet az újdonsült barátoknak, lettek képek készítve általuk, de a tovább indulásnál ezt mindenképp orvosolni kell majd –de, hogy hogyan? az érdekes lesz majd J A legrosszabb turista vagyok még fényképezője sincs! JJ

Sose képzeltem volna, hogy a reggeli ébresztő frissességet és energiát tud adni, pedig így történt és még hozzá olyannyira, hogy még a sötétben a reggeli teendők (tisztelet és meditálás) után elemlámpával felmásztunk a (tegnap találtam  rá a napi hegymászásom alatt) a hegyláncolat legmagasabb pontjára, ahonnan teljesen körkörösen mindent belehet látni; és mind ezt azért, hogy a napfelkeltét megláthassuk, s szerencsénkre látható volt gyönyörűségesen. Majd arra gondoltunk, hogy ha a reggeli is bánja, de tovább mászunk az idáig még nem látott, a templomhoz közeli sziklacsúcsokhoz (rengeteg fényképet töltök fel erről a galériába róla). Hihetetlen túra kerekedett ki belőle; 8km volt a tegnapi 11km-hez képes sokkal kevesebb, de viszont tényleg szikla mászni kellett völgybe le, csúcsra fel, s így váltakozott míg a csodás kilátás végig követett minket…

Az utolsó napom itt, s meg kell, hogy mondjam szomorúságot érzek, hogy elmegyek, s még az itteniektől is ezt érzem, sőt meg is mondták ezt, így lehet állíthatom, hogy ők is a szívükbe zártak, (még a weboldalukra is felkerültem mint valami kabala J)ma olyan szerzetes is említést tett, aki mindig kissé mogorvának tűnt, s ma kiderült, hogy egy érdekes jellem; igazán meglepett. Igaz már kissé kezdek ráhangolódni a további utamra, s holnap érzékeny búcsú után újra útra kelni a teaföldek bölcsőjébe! .......

• 3. Yulpo és Boesong

Eljöttem már és a búcsú nagyon nehéz volt mert megszerettük egymást :( milyen jó lenne családtagjukká válni, vagy legalább sűrűn eljönni ... -még buszoznom se nagyon kellett, mert az egyik szinte állandóan ott lakó emberke volt olyan kedves (most már sokadszorra), s elvitt a legkényelmesebb városi buszhoz és szó szerint feltettek a buszra, így fél órába sem telt, s már a teaföldek közelében élvezem a most már kényelmes, a templom után inkább luxus motel szobámat (internettel) és megkezdődik egy újjab kaland. :)

22.-én Boesongba érkeztem sikeresen és hála az újdonsült barátaimnak gyorsan is. Ez kifejezetten jól jött, mert itt nagyon eleredt az eső, majd ez égszakadássá fokozódott. Bár a szállásomat pillanatok alatt elfoglaltam, azért vásárolni elmentem, de nagyon bőrig áztam (jól jött az síkabát :) ), majd az internet és és az élő tv-ben menő koreai drámák társaságában kortyolgatva az itteni hagyományos Makoli "rizsbort" és ettem meg a forróvízzel elkészítendő tésztás levesemet (ahhoz képest, hogy csak "dobouti-beszamolo/zos" igen jó volt), s élvesztem a szép kis tetőtéri szobám kényelmét, azért őszintén már köl esett egy kis pihenés, egyáltalán nembántam az esőt ;) ..

Mekkora csoda az internet! Úgylátszik úgy megszoktam a korareggeli kelést, hogy most is márreggel 4 előtt felkeltem,... s mit ad Isten az egyik drága barátném is épp skype közeleben volt lésőbb nála úgy 23óra körüllhetett, s a lényeg, hogy itt 7előtt kel fel a nap, s a kamerán kereszül itt 7óra otthon 24órakor együtt néztük a napfelkeltét, ami a hegy hátamögóül bukkant fel :) -hát így indult a nap! Busszal könnyedén eljutottam a Cha bat (Zöld Tea Ültetvény és park) területére, aminek az illata már a buszról leszállva megcsapta az orromat, a látvány meg egy kis séta után folyamatában tárult fel, s egyszerűen lenyűgoző volt a hatalmas hegyoldalak telis teli teacserjékkel. Persze rosszkislányként én keresztül-kasul járkáltam ott is, ahol nem kellett volna, de talűn rajtam kívül nem is volt turista, a dolgozókkal meg nagyokat köszöngettünk :D ... (kifejezetten előnyös szezon után utazni, mert sehol sem kérnek már jegyet tőlem) ;) A park közepén egy hagyományos és modern stílus keverékében épült üdülőfalu épült, s közvetlenül a centrumban pedig egy óriási nagyon ultramodern múzeum 5emelettel, tetején kilátóval az összes hegyre és a nem túl nagy távolságra lévő tenger-öbölre. Majd ezek után előjött bennem a túrázási vágy, s végigjártam a dolgozók által ajánlt hegyi utakat (~12km) hegyre felkaptatva, völgyen patakokon átvágva, átszellemülve élveztem a fenyőerdő erős illatát és a felmászás utáni kimeledés utáni hűvösségét, a patak váltakozó halk-erős csobogását.... sőt annyira belefeledkeztem a barangolásba, hogy sikerült is kissé eltévednem, de mire ezt igazán felismertem volna szerencsémre épp jött egy idős nagyapa, aki megállt, s felajánlott, hogy elvisz a buszhoz, amire én ezt hittem hogy a legközelebbi kis megálló lesz, de a drága bácsi egész a városba elvitt a nagy buszállomásra, ahonnan azonnal indulhattam is Yulpo-ba. Az út csodás volt, végig teaüétetvények a hegyoldalakon, hatalmas viaduktok és öblök mindenfelé, csal sajnos képeket nem tudtam készíteni a buszról. Yulpo maga egy picike városka, de itt a tenger és egy gyönyörű strand lett kialakítva egy komoly szálloda épített ki egy hatalmas turista paradicsomot (https://grrrltraveler.com/sightseeing/beauty-celebrity-lifestyle/green-tea-spa/ itt vannak róla képek is), amely a bent kiépített tengeri-zöldtea "gőz"fürdő egész évben élvezhető. A fürdő valami isteni ötlet volt a sok túra és fárattság után a tengerivizes kölönböző hőfokú és aromájú pl. zöldtea medencék, illetve a bennük elhelyezett folyamatosan működő masszázsforrások lágyan kényeztettek. Arról nem is beszélve, hogy a kilátás mindenhonnan a tengerre és a partra nézett, a kéklő, néha zöldes, vagy banás vízen a napfény csak úgy tümdökölt.... majd a gőzszauna és a hideg merülő víz váltakozásával, a kölönféle pakolásokkal teljesen újjászülettem. De a legnagyobb érdekességet (ami nekem már azért nem volt meglepő mert hallottam róla már korábban), hogy itt a férfi és női szakasz teljesen külön elszeparálva van, mivel mindenki meztelenül élvezi a fürdőzést, s ahogy észrevettem, egy egy közösségi találkozó/kimozduló hely a hölgyeknek (nem is volt 40év alatti hölgy csak egy pici lányka, aki gészénen közeljött hozzám megnézni és rámcsodálkozni :D ), szóval nics szényenlősködés, s nekem ezzel hála nem is volt gondom, hiszen annyira természetes, hisz magunk között vagyunk nem?! :) A gőzben sikerült ismerkedni is már, nagyon kíváncsiak rám, az országunkra, s hogy a csudába lehet, hogy egyedül utazgatok, meg hasonlók -feledtébb szórakoztató a rácsodálkozásuk ... azért 19h körül elkellett jönnöm, mert féltem a buszt le ne késsem vissza a városba, de butaságom miatt (mert a nyári járatinfókat néztem) s már csökkentették, s csak 20kor jött, így majd egy órát kint vártam a hidegben, aminek meg is lett az eredménye, mert jól meghűltem. Az éjjel kúráltam magam, s most (reggel 7-kor) már egy kicsit jobban is vagyok, remélem ez inkább javul s nem rosszabbodik, mert pár óra múlva már a Wndó felé tartó buszon leszek, ahol a kikötőben felszállok a Jeju szigetre tartó kompra.

* érdekesség képpen az árakról nagyvonalakban: 1 Krw ~ 5.5Huf - buszjegy városon belül és a környékre ált. 210-250Ft., szállások amiket igény bevettem a templom 50e won/nap teljes ellátással, míg a panzió/motel ~40e won a tényleg tip-top szoba volt két napra 15e Ft., nagyobb buszutak, megállás nélkül közlekedők a nagyvárosok között ~10e-30e won között mozog, a 2napi pevásárlás étel/ital volt talán 3000Ft., a benzin 360Ft/L  egy albérlet "apartman" a fővárosban a központban 90e won/hó, míg egy átlagos fizetés úgy 200-400e-ig függ, képesítés és bevállalás kérdése -ez azért nem olyan rossz nem?!  Persze itt sincs olcsóság, de élhető azthiszem. Természetesen meg van a lehetőség a luxusos, méregdrága körülményekre is, de számomra így tökéletes, kényelmes, élvezetes, és nem utolsósorban költségkímélő is :) minden egyben és így legalább tényleg az emberek között vagyok, s közelről ismerkedhetek velük és tanulhatok!

• 4. Wando érintésével Jeju-do / 1.rész

Délelőtt viszonylag kényelmesen indultam el Beosongból, s úgy kb. 3 óra busz úttal és némi várakozással érkeztem meg Wando kikőtő városba, ahonnan komppal folytattam. Az busz út Wandoba egyébként fantasztikus kilátással szórkoztatott, hiszen ez sziget már csak egy híddal kapcsolódik mindössze a koreai félszigethez melyen csodás hegyek – völgyek váltakoztak s a tenger fonta körbe csillgó tökröződéssel…

Wando egy igazi nagy kikötőváros, a busz állomásról taxival értem el a hajó kikötőt, ami igen lenyűgözően felkészült és modern volt ahhoz képest, hogy a város maga meg magán hordozta a tipikus régies vonásokat. Volt 3óra szabadidőm jól végignézni a kikötőt, ahol persze a lagunáan telis-tele halászhajókkal szembe vele félhold alakzatban pedig az kis és nagy boltosok különféle haljaikkal vagy már feldolgozott (kiterített) vagy még aqváriumban lévők, ill. a legfőbb attrakció az abalon ill a hínár amit a tenger mélyéről hoznak fel kimondottan. Az Abalon kizárólag Jeju büszkesége, míg a hínár Wando és környékének legfőbb áruja. A halból készült étkek is sorra várják a vendégeket a különböző tipusú éttermekben, ill még a nagykereskedő boltok is sorra képviseltetik magukat. Egy kicsit most sajnálom is, hogy nem eszek ilyesmit, mert itt és Jejun van a legkiválóbb tengeri étkek. ... Majd eljött a beszállás ideje, amihez már egy egy seregnyi ember sorakozott fel, ahogy ott álldogáltam viszonylag jó helyen; mitörtént,  -megpillantottam 1 férfi és egy nő szerzetest s automatikusan szoltam (visszafolytottan kiáltottam, hogy) Sunim jöjjön ide kérem és mutattam, hogy álljon ide elém nem menjen a sor végére, s ők ezt boldogan, hogy valaki megtisztelte őket kedvességgel -el is fogadták persze, s innentől kezdve tulajdonképpen csak a leszállásnál váltunk el. Meglepődtem, mert nekik külön kabinjuk volt amibe magukkal is invitáltak s így zavartalanul élveztük az utat, beszélgettünk, s megkínáltak minden féle otthon elkészítet finomsággal (Pl. egy riszből készült üdítő, barna színű s a rizs még fehérlik benne, s nagyon finom még a rizs is átveszi azt az édes ízt, -mint ha valamilyen rizs must lenne talán..) ill töltött rizssüti ami imádnivaló, mert nem olyan édes és nagyon fincsi, csak kicsit rágós. :) A beszélgetésünknek azért nyelvi határai akadtak, így hívtak egy telefonos segítséget (iphon még a tengeren is működik :D) s egy Seoulban élő buddhista diák jelent meg tökéletes angollal, s kikérdezett, s mivel mivel főleg ugye a vallásról meg minden más kapcsolódóról volt szó, azt mondta tudnának nekem simán helyet tanálni tanulni és dolgozni is, ha esetleg volna kedvem visszajönni, mert értékes munkával segíthetném én is mint külföldi a szervezet prooagandájában vagy legylább is hasonló, ez még biztos átbeszéljük személyesen is, mert a Seoul-i tartózkodásomnál találkozunk majd. addig legalább még gondolkodhatok is... meg is ajándékoztuk egymást a kedves sunim-al s búcsút kellet inteni, s menni a Jeju-i szállásra, a "Greedday Guesthause"-ba az effajta vendégházak a nagyobb városokban nagyon tipikus, de nekem ez lesz az avatás, mert még sosem próbáltam, olyan, mint a kollégiumban, bár ott se voltam soha :) no nagyon hosszú és fárasztó séta után nagy nehezen végre megtalátam, s a pici szoba felső ágyába be is rendezkettem. Szerintem az volt a szerencsém, hogy túl fáradt voltam ahhoz, hogy kiakadjak, s iknább csak arra próbáltam megmaradt halvány erőmet összpontostani, hogy a vezető eligazításából valamit felfogjak, majd amilyen gyorsan lehetett már aludtam is.

Reggel nagyon korán felkeltem - most már teljesen szokás szerint olyan 6 körül - mert készülődni kellett meghódítani a Hallasan hegyet, amely 1900m magasságával a legmagasabb hegy címet kapta meg Koreában. Egyébként Jeju szigete egy teljesen önálló kormányzattal és teljes önfertatással bíró tartománya Koreának, telis-tele a világon egyedül álló árukkal mint pl. abalon (különlegesen hatalmas kagyló, amit a nők a faluból mélymerüléssel hoztak fel életüket kockáztatva a tenger mélyéből), Shitake gomba és lovak (hatalmas lóversenyekkel) és még sorolhatnám naphosszat. A sziget egyébként nem más, mint egy kialudt hatalmas vulkán "Hallasan" territóriuma, melyből lassan egy igazi paradicsomi szigetté alakult át, sa koreai turizmus fellegvára.
Elérkezett a hegymászás napja, ami ne indult valami fényesen, mert a finom odakészített reggeliből a (késésben voltam) nem tudtam már enni, s még a busz terminált is a lehető leges legnagyobb kerülővel tettem meg, mert a tegnapesti eligazításnál kicsit félreértettem, meg szertintem még reggel is fáradt voltam, de végül is a 10.-ik kérezgetésnél sikerült felülnöm a buszra és még időben oda is értem a hegy K-i oldal bejáratához, -a siettség azért volt, mert ha 9-kor nem kezdek neki, akkor már nem érhetek fel a csúcsra időben, mert a felmenetel csak 12-ig engedélyezett, mert a túra 10km fel és 10km le persze, amit ugye sötétedésig teljesen be kell bejezni. A "Sunpanak" nevezetű úton keztem neki a felmászásnak, az első 4km még elég laza volt, de az azt követő egyre fokozódóan brutál nehézségű mászmást komolyan le se tudom írni micoda kitatrás és erőnlét kell hozzá, azt hozzáteszem, hogy ezt a 10km még megtoldottam 3km még erősebb hegycsúcs megmászásával, mert így két csúcspontot és krátert láthattam. A kilátás és a hegy a maga őszies mindenféle színpompában úszó erdő lélegzetelállító volt, szó szerint. Az utat teljes teljességében szinte megállás nélkül tettem meg, mert még egy plus programot is terveztem, de ehhez időben kellett teljesítenem.

A csúcsra való felérés maga molt a megváltás, szerintem életemben ennyire még soha nem izzadtam még az orkán kabátom is.. de fent a csúcson meg szinte megfagytunk, mert szó szerint éreztem a felhők hideg páráját és míg lent gyönyörűen sütött a nap, addig itt a felhők között majd meg fagytam, s úgy beöltöztem, mint egy ezkimó, s még az se volt elég... de megérte, mert tényleg volt ebben egyfajta hihetetlen, megfoghatatlan érzés mennyire parányiak és kiszolgáltatottak vagyunk a természet elsőprő erejével szemben... mind két csúcs ilyen zord idővel fogadott és mindkét kráter, melyben még nyáron gyönyörű kék víz állt, mostanra már csak az agyagos maradványát mutatta. Ezt sajnáltam talán a legjobban :( de ettől függetlenül a látvány egyedülálló volt! még soha nem voltam vulkánon és minden erőfeszítés megért, hogy ott lehettem mindkét csúcson. A felemelő érzést viszont a sok ember; iskolások, koreai turisták sokadalma kissé csillapított, de a felfelévezető úton azért vicces is volt, lefelé meg még barátkoztunk is.. Lefelé már a 9km-es "Hwansang" nevezetű utat választottam, mert ez egy nyugodtabb és teljesen más arcát mutató útvonala a hegynek. Elejeinte míg a felhők között ereszkedtem le és a fehér gőz csak úgy kúszott ki a sötétzöld fenyő mögül kifejezetten kisértetiesnek hatott, s egyre inkább kezdett tisztulni persze a méterek csökkenésével. Megállókat helyeztek el pihenönek, de nem használtam őket, inkább mntem, mert úgy éreztem, ha megállok sose kelek fel újra, így csak a levegővételemre és a csodás látványra foglalkoztam, mert útközben fantasztikus látványosságok fogadtak, sosem látott szikla formázatok együttese (melyből nyáron vízesés hullik alá több km-en kereszül,) de nem baj, a kilátás így is csodás volt, melyet majd függőhidak és mély völgyek, hideg patakok és mély zöld mohákkal befont sziklás alakzatok beleágyazódva az őszi lombok színkavalkádjába. Barlangok és hegyi patak áltlal vájt mély sziklamélyedések gazdagították az egyébként is izgalmas utat. A járat itt is 3/4-ben 3-as erősségű nehezségi-fokozatú volt, csak éppen lefelé, ami eleinte még könnyebbnek is tűnt a felfelé cplatásnál, de hamar rájöttem, hogy a bokáim, térdeim nehezen bírják ezt a hatalmas megeröltetést, főleg, hogy nem kis iramban vágtattam olykor, de mindig megálltam megcsodállni a körülöttem lévő szépséget. Érdekes, hogy a végén az erdő még csak zöld ruháját hordta... mivel ezen út bájáratához buszjárat nincs, ezért igen sokat (~3-4km) kellett volna gyalogolni az autópályáig, amit megúsztam , mert egy taxis felcsípett és eldobott addig ingyen :))) de előtte még ahogy terveztem, még pont időben értem le a hegy lábánál lkévő "Hwansang Templom" -hoz, ahol még be is mehettem tisztelegni (3-om x-i meghajlás úgy, hogy a fej szinte koppan a földön, míg a kéz le majd felfelé mutat) az ima-templomban, Buddha előtt. Furcsa, de nagyon, nagyon hiányzott, hogy érezhessem azt a meleg érzést, átszellemülést, amit csak ott tudok megkapni... a környező kert és udvarban a kiveztő út Buddha-szobor együttesek kísérték végig a kivezető utamat. Gyönyörű volt, s boldog voltam utána bármennyire is voltam elfáradva. Az igazi fájdalom a buszról leszállva hasított belém, azthittem ott menten belehalok :) de ennek ellenére még megint elrontottem a hazaveztő utat, s megint egy hatalmas kerülővel sikerült megérkeznem a szállásra. Azt hittem megszólalni se fogok tudni, de azért bementem a közösségi nappaliba -konyha, hogy köszönjek, lejelentkezzek, s erre egy csodás gomba leves mellé megérkezett egy fiú, aki pont úgy néz ki, mint a kedvenc színészem! ki is kédeztem mindent tőle, hála tud angolul, látszik, hogy Seoulban lakik) s a haverjával k3-as ban még nagyon sokáig csevegtünk, amit rettentően élveztem -na hogy ne naná ;), de azért elértem a limitet és elbúcsúztam, s az esti kászülődé után beájultam az ágyamba.

Reggel ugyan csak fájdalmmal telt minden porcikám, még a hátam is (a súlyos hátizsáktól, amit végig magammal kellet cipelni tegnap), még jó, ghogy volt nálam kenőcs kenegetni. S mit ad az ég, hát nem ott netezett (a tegnap esti fiú) lent a reggelizőnél! Megjegyzem megint nem tudtm enni, mert már elfogyott minden mire megérkeztem, még korán oda kell menni úgy látom.  :( Próbáltam kamerába elemet venni de most sem sikerült a küldetés, egyszerűen nincs ehhez való ami nekem van... de gondoltam azért nem lankadok le, almentem hát a 1évszázada fennálló halászfaluba, ahol az egész falu ilyen agyagból készült nádszerű tetővel ellátott házikókban élnek, ami a képeken nagyon jól láthatóak lesznek. Beleképzeltem magam miyen lehetett itt élni hajdanán, vagy akár most is. A házakon és a hozzájuk tartozó portákon kívül; a falut körülvevő bástya, s a koreai stílusban megépített kapu tette igazán különlegessé, s így az összkép már teljesen egésszé vált; mint a hőn szeretett abalon-juk; -ez jelentette elsősorban a régen itt élőknek az életet. Még mindig lehetett fokozni, mert rátaláltam olyan fákra, amik több mint 100 évesek, s az Ent-ekhez tartoznak. Még meg is másztam véletlen egyet upsz :O . Majd tipp-topp vissza is jöttem, csak egy piacra ugrottam be mandarinért, amit az ittenieknek vettem, mert észrevettem mennyire szeretik... Nem sokra rá meg is jelent a kedvenc srácom, akit ezennel még jobban kikérdezhettem, de öröm nem volt benne, mert sajnos holnap el is megy vissza Seoulba, de meghagyta a számát, mert arra gondoltam, hogy összefuthatnánk ott a kis barátném, meg még kitudja kikkel a társaságában -de jó lenne, ha sikerülne! ;) már most egész jól be van programozva a fővárosi hetem, pedig még a közelben sem vagyok :D , de így a jóóóó! Remélem még reggel elbúcsúzunk, de most korán megyek le, hogy tudjak még enni, mert az éttermekből kiutasítanak mikor elmondom, hogy nemeszek húst! Anikor aztmondtam, hogy itt nem lesz gondom, ezennel -VISSZA szívom, mert mióta eljöttem a templomból nem ettem jót :( egy igazi vega éttermet kellene találnom... Holnap nagy túra lesz, ma úgy is pihentem; -végre kimegyek a tengerpartra!

*folytatás 2.része -pár nap múlva, az úti-beszámoló II. -ben lesz megtalálható